2019. május 27., hétfő

A tanulmányi kirándulás harmadik napja

Harmadik nap: Lovran – Abbázia – Fiume – Medvedgrád  – Zágráb

2019. május 23. csütörtök

Hahó, itt a tenger!

A harmadik napon a Lungomare sétány (az olasz eredetű szó jelentése: hosszú tenger, a tengerparti sétány hossza kb. 12 kilométer, 1889-1911 között építették) egyes részeit gyalogosan megtekintve a lovrani szálláshelytől Abbázia érintésével mentünk Fiumébe (ezt már busszal).
Fiume, az egykor magyar kikötőváros is volt település után utunk Zágráb egyik kevésbé látogatott és nehezen megközelíthető látványosságához, a medvedgrádi várhoz (Medvevár) vezetett.


Lovran (Opatija)
A szállodai helyfoglalás körülményessége miatt jutottunk el erre a településre, de végül nem bántuk meg! A képeken a szálláshelyünk és az előtte lévő tengerpart részlete láthatóak.




Abbázia (Opatija)
A tengerparti mártózás után a Lungomare sétányon tettünk egy kirándulást.





Fiume (Rijeka)
A tanulmányi kirándulás során eredetileg tervezett legtávolabbi célállomásunk a majd 150 éves Alföld–Fiumei Vasútvonal végállomása, Fiume volt. Az 1871-re megépült Nagyvárad – Békéscsaba – Orosháza - Szeged – Szabadka – Eszék vasútvonal folytatása révén létrejött szállítási útvonalon az alföldi árukat így egészen az Adriai-tengerig tudták egykor a vasúton szállítani.
A városban tett séta során felkerestük a kikötőt, a  híres halpiacot, megkerestük Baross Gábor
"vasminiszter" emléktábláját, és felmentünk Trsat várába is.








(Képfelirat: Ott a tenger!)

Medvevár (Medvedgard-Zagráb)
A várat az ott folyó (62 millió kuna összegű) rekonstrukció miatt nem tudtuk megtekinteni, csak kívülről körbejárni. A tatár veszély elhárítása 1252-re elkészült váron most jelentős átalakítások történnek.  A hely nmagyar vonatkozása, hogy itt halt meg 1472-ben Janus Pannonius költő, pécsi püspök.




A tanulmányi kirándulás második napja

Második nap: Eszék – Plitvicei-tavak – Fiume – Lovran

2019. május 22. szerda

A tanulmányi kirándulás második napa.
Eszék után a következő állomásunk Plitvice volt. A csodálatos természeti látványosság után Fiumébe, majd Lovranba vezetett utunk.

Plitvicei-tavak (Plitvička jezera)
A Plitvicei-tavak Nemzeti Park 1979-től az UNESCO világörökség része

http://www.parkovihrvatske.hr/national-park-plitvice-lakes

Európa egyik legszebb természeti látványossága az erdős hegyek által körülölelt völgyben elterülő tórendszer. A látogatásunk során készített néhány kép:








Fiume, Lovran
A kimerítő túrázás és hosszú utazás végén este érkeztünk Fiume kikötővárosába majd onnan a szálláshelyül szolgáló, kb. 20 km-re lévő Lovranba. Így az erre a napra tervezett városnézés a harmadik napra került át.


A térkép forrása: https://www.google.com/maps/place/Fiume,+Horv%C3%A1torsz%C3%A1g/@45.2878643,14.3902762,12z/data=!4m5!3m4!1s0x4764a12517aabe2d:0x373c6f383dcbb670!8m2!3d45.3270631!4d14.442176

Ez már az Adriai-tenger!
És a kilátás a szálloda ablakából:



A tanulmányi kirándulás első napja

Első nap: Orosháza – Mohács – Vörösmart – Kopácsi rét  – Eszék

2019. május 21. kedd

Végre elérkezett az utazás napja.
A Vörösmarty iskola hetedikesei a „Határtalanul! Tanulmányi kirándulás hetedikeseknek” pályázat lehetőségével az Orosháza – Mohács – Vörösmart – Kopácsi rét – Eszék útvonalon kezdtek neki négy napos kirándulásuknak. Az 59 fő diák és 6 fő pedagógus által meglátogatott helyek május 21-én:


Mohács
Mohácsi Nemzeti Emlékhely

Vörösmart (Zmajevac)
Vörösmarti Általános Iskola -
Osnovna škola Zmajevac
http://os-zmajevac.skole.hr/
Az iskola igazgatónője, pedagógusai és diákjai kedves szeretettel fogadtak minket. Prezentációval kísért bemutatójukból megismerhettük a település és az iskola történetét. Ének-zene tagozatos osztályunk rövid népdal előadása után lehetőség volt a két iskola diákjainak közös barátság karkötő készítésére is.
 



 

Kopácsi rét
Természetvédelmi terület

http://www.parkovihrvatske.hr/hr/web/parcs/park-prirode-kopacki-rit 
A Kopácsi rét egy természetes háromszög a Duna, a Dráva és a Duna belső delta között. Az egyik legnagyobb európai vizes élőhelyként több ezer élőlény faj otthona.
A tanösvényen tett séta után hajókba ülve jártuk be a kanális (csatorna) egy szakaszát, majd ajándékba átadtuk a tanulóink által készített madáretetőket.










Eszék
Osijek, a Dráva jobb partján elterülő település

Az első napi szálláshelyeink elfoglalása után városnéző túrára indultunk, ami közben megtekintettük és tanulói előadást hallgattunk meg az 1712-ben épült eszéki várról.
Az arra vállalkozók felmentek az eszéki gyalogos hídra is.









2019. május 20., hétfő

Ajándékok 2.

Kedves Utazók és Hozzátartozók!

Köszönjük a Vörösmarti Általános Iskola (Osnovna škola Zmajevac, Sportska ul. 2A, 31307, Zmajevac, Horvátország, http://os-zmajevac.skole.hr/) részére behozott eddigi könyvajándékokat. Az utazás előtti napig (2019.05.20.) beérkezett könyvekről és a madáretetőkről egy-két fotó:






 

2019. május 15., szerda

Előkészítő óra

Előkészítő óra - 2019. 05. 13.

2019. május 13-án hétfőn délelőtt ez első három órában előkészítő órákat tartottunk a tanulmányi kirándulásra való felkészülés segítésére.

Az előkészítő órán az útvonalon található nevezetességek történelmi, földrajzi, irodalmi vonatkozásainak megismerése mellett a tematikus útvonal áttekintésére is mód nyílt.




2019. május 10., péntek

Ajándékok

Könyvadományok gyűjtése

Kérjük az iskola tanulóit és hozzátartozóikat, hogy a tanulmányi kiránduláson a fogadó iskola részére átadni szándékozott könyvadományhoz járuljanak hozzá jó állapotban lévő, már nem használt könyvekkel.

A segítséget köszönjük!

2019. május 7., kedd

Szülői értekezlet

2019. május 6-án hétfőn 17:00-tól szülői értekezletet tartottunk a tanulmányi kirándulás utazásnak előkészítésére. A megbeszélés során áttekintettük a projekt aktuális feladatait és az utazáshoz szükséges előkészületeket.

2019. május 4., szombat

Madáretető készítése

A Vörösmarty iskola madarak és fák napja programjának keretében 2019. május 3-án pénteken a Határtalanul! projekt fakultatív programjaként madáretetőt készítettek tanulóink, melyeket a horvátországi Vörösmart település partneriskolája illetve a Kopácsi rét természetvédelmi terület számára, látogatásunk emlékéül fogunk átadni.

Néhány, a madarak és fák napján készült fotó:



2019. április 11., csütörtök

„A magyar királyság határa” HAT-18-01-1218

„A magyar királyság határa” HAT-18-01-1218

Kedves Érdeklődők és Érintettek!

Iskolánk, az Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskola nyolcadik alkalommal is sikeresen pályázott a „Határtalanul! Tanulmányi kirándulás hetedikeseknek” pályázati kiíráson.

Jelen online napló a „A magyar királyság határa” HAT-18-01-1218 projekt blogja.


Az utazáshoz 3.600.000.- Ft támogatás kaptunk az Emberi Erőforrás Támogatáskezelőtől. Iskolánk 60 diákja és 6 pedagógusa 2019. május 21-24. között három napos horvátországi kiránduláson vesz részt.

Az út főbb állomásai: Orosháza – Mohács – Kopácsi rét – Eszék – Plitvicei tavak – Fiume – Abbázia – Medvedgrad – Zágráb – Varasd – Csáktornya –  Orosháza.